Hegyi Sárkány

 Jv¸ezú

A lovagi legendák dicsőséges, és fenséges állatai. Hosszú, nyúlánk testüket hatalmas szárnyak ölelik. A lábaik kissé vékonyak, gyengék, életük legnagyobb részét a levegőben töltik, így szárnyaik a legfontosabbak. Az orruktól a farkuk végéig szőrszerűen hajlékony tüskék találhatóak, vagy ugyancsak hajlékony pikkelylemezek, amikkel irányítják magukat a levegőben suhanás közben. Karmaik kampósak, hogy a legmeredekebb sziklákon is biztonságban kapaszkodjanak. Színpompás lények, pikkelyeik alapja a sötét szürke és a fekete, erre jönnek a hímeknél a látványos, élénk színek, ami leggyakrabban a vörös, a nőstényeknél pedig valami lágy, világos árnyalat, ami idomul a hegyvidék árnyalataihoz. A hímeknek tüskés buzogányuk is van. Fogazatuk recés tűféle.

Tűzgyomorral rendelkeznek, ami a tüdejük, a gyomruk, és a májuk közti részen dagad. Egy erősen gyúlékony gáz termelődik ott, amit egy vékony, érhez hasonlatos vezetéken keresztül juttat a pofájába, közvetlenül a cső végében egy külön álló bőrlebeny található, amibe szikráztató köveket gyűjtenek a magas hegységekben. A kövek idővel szétmorzsolódnak a zacskóban, így azt pótolniuk kell.

Farkukkal képesek odacsapni, tüskéiket ki tudják lökni a testükből, hosszú hetek, mire ismét kinőnek.

Fiókaként rovarok és bogarak szerepelnek az étlapon, amiket el tudnak kapni a levegőben. A kifejlett példányok a madarakat, más röpképes lényeket, akár tündérkéket vagy pixieket is fogyasztanak, de szívesen kapnak fel háztáji állatokat is. A fogaik tökéletesen alkalmasak a préda szilárd megtartására, majd amikor elég magasra értek átveszik a mellső lábaikba, majd kényelmesen a szeleken úszva elfogyasztja. Ami nem kell egyszerűen leejti, vagy a fiókáját eteti meg vele.

Párzási táncuk igencsak életveszélyes, ám annál látványosabb mutatvány. A felhők fölött összegabalyodnak, majd zuhanórepülésben pörögnek, torkukból lángcsóvákat fújva egy lángoló szerpentin közepén választanak maguknak életre szóló párt. A hegyvidékeket két évente világítja be ez a rituálé, amit aztán egy éves vemhesség követ, hogy végezetül a nőstény a magasban szülje meg két-három fiókájukat. A fiókáknak a születést követően alig két percük van ráérezni a szárnyuk használatára, ugyanis az anyjuk nem követi őket, repülsz, vagy meghalsz. Épp ezért átlagosan egy fióka biztosan könyörtelen véget ér a hegyek lábán, kettő fel tud ugyan repülni, de csak egy éli meg a felnőttkort, a fiókákra vadászó szirti griffek miatt. Az állandó siklás miatt kapta a jv¸ezú nevet, ami suhanót takar. Amennyiben az összes fióka elpusztul, a fajfenntartási ösztön végett a nőstény pár napon belül ismét termékeny lesz, ugyanez igaz a fiókák későbbi kimúlására.

Vészesen sértődékenyek és arrogánsak.

Nem ajánlott megsérteni egy tűzokádót, pláne a fiókás szülőket, míg a fióka el nem éri a három éves kort, addig minden pillanatban feszült a család. Azután nyugszanak meg, miután az utód elkezd kovaköveket enni, mert az már a tűzfúvásra utal.

Az eleve nehéz életvitelhez hozzátartozik még a griffekkel való állandó viszálykodás, mivel a szirtiekkel egy területeken kell osztozkodniuk, a táplálék pedig egyre közelebb kerül az emberekhez és az orkokhoz.

A mesékből és a regékből elhíresült sárkányokkal küzdő lovagok históriája egy az egyben téves. Ezen történetek nyomán elterjedt, hogy a vörös sárkányok emberevők. Kedvencük a lovagok. Egyenesen írtóznak az emberi hústól, ahogy az orkokétól is. A lovagokba még véletlenül sem óhajtanak beleharapni, a páncélzat legkisebb darabja is szikrát csiholhat a testükben, a gyomrukban lévő gázok végett pedig nem kívánnak felrobbanni.

Tüzes vulkánokban fészkelnek; nem bírják a tüzet, épp úgy megégnek, mint mások.

Átlőhetetlen pikkelyeik vannak; az állandó repülés okán könnyű testre van szükségük, a pikkelyeik épp ezért aprók, testhez simulók, ahogy a csontjaik is üregesek.

Ismert populáció 100-150 példány. Kéz alatt hatról tudnak, amiből öt hím.